Keresés
Close this search box.

A 2023-as szimpózium részletes, tematikus beszámolóját a hírrovatunkban olvashatják

Akkreditált 12 pont 12 pont

HANDS-ON kurzusok

SZAKMAI JEGY

KUTATÁS, TUDOMÁNY

BESZÉLGETÉSEK

A Törley Pezsgőpincészet és manufaktúrában

Szombat esti GÁLAVACSORA

Kedves Doktornő / Doktor Úr!

Örömmel értesítjük Önt, hogy az idei évben is megrendezésre kerül az I. Callus Tudományos Konferencia és a már hagyományos XV. Denti Szimpózium és Baráti Találkozó. Az eseménynek kettős célja van: elsődlegesen, hogy létrejöjjön az implantológia tudományos hátterével foglalkozó nemzetközi Callus szakmai és baráti közösség. Másodsorban, hogy folytassuk a hosszú évtizedek óta tartó Denti Szimpózium hagyományait, ahol az érdeklődők lehetőséget kapnak arra, hogy megismerjék a legfrissebb kutatási eredményeket és tapasztalatokat a fogászat és implantológia területén.

A program változatos előadásokat, workshopokat és kerekasztal beszélgetéseket kínál, amelyek lehetőséget teremtenek a tudás megosztására és a szakmai párbeszédre.

Különösen izgalmasnak ígérkeznek a pénteki napon megrendezett, hands-on képzésekkel kiegészített workshopok, melyekre szeretettel várjuk a hazai és külföldi tudomány iránt érdeklődő fogorvosokat és implantológusokat. Emellett külön tudományos e-poszter szekciót is szervezünk, ahol az érdekes kutatási eredményeket várjuk bemutatásra.

A tudományos programoknak pedig különleges keretet ad a híres Törley pezsgőgyár rendezvényterme, amely egyedi és inspiráló környezetet biztosít a tudományos előadásoknak.

Várjuk részvételüket, és abban bízunk, hogy az esemény lehetőséget nyújt majd Önöknek, hogy tovább elmélyítsék tudásukat a fogászat és implantológia területén, mindezt egy szakmai rendezvény baráti és közvetlen hangulatában.

Tisztelettel,
Vajdovich Nóra

2023. DECEMBER 1., PÉNTEK

WORKSHOPOK

HANDS-ON kurzusok

A hands-on kurzusok alatt is megtekinthetők az
E-poszterek, valamint a kiállítói workshopok. 

A Szimpózium vendégei részére a parkolás ingyenes.
Az árak tartalmazzák az ÁFÁ-t.

Dr. Dr. med.habil OBERNA FERENC

Ph.D. MOM, EBOMFS arc-, állcsont-, szájsebész,
implantológus, klinikai onkológus

Sebészi varrattechnikák

Hands-on gyakorlat a legkiválóbb eszközökkel – szivacsokon, illetve sertés állcsonton sajátíthatják el a résztvevők a dento-alveoláris és a parodontális sebészetben alkalmazott varrattechnikákat.

Kedvezmények, ajándékok

A szétvált vagy szétválasztott szövetek egyesítésének szükségét már az ősidőkben felismerték. A mai sebegyesítés kéziműszerei és eszközei azonban alig egy emberöltővel ezelőtt jelentek meg a kínálati palettán. Ezek a speciális igényeknek megfelelően folyamatos fejlesztés alatt állnak. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy használatuk olyan alapokon és technikákon nyugszik, amelyek ismerete és gyakorlata nélkül a sebészi beavatkozások eredménye kevéssé kiszámítható. Pedig ez az, amelyre korunk a minimál invazivitás mellett az evidenciák tisztázásával leginkább igényt tart. És ez szükséges még a sebgyógyulás tekintetében kiváltságokat élvező szájüreg, arc területén is, ahol a jó vérellátás és a csontos vagy periostealis sebalap sok gondtól megkímélheti az operatőrt.
A jó vérellátású szövetek feszülésmentes, pontos egyesítése, az infekció megelőzése, amely mantrát az orvostanhallgató memorizál és vizsgákon visszaidéz, a klinikumban telik meg tartalommal. Az eredmény vagy eredménytelenség lesz (így néha csak későn) a tanultak visszacsatolásának.
Szakmánk egyik innovatív személyisége tiszteletére rendezett előadássorozat részeként előadás és workshop formájában azzal fejezem ki tiszteletemet Vajdovich professzor úr előtt, hogy a résztvevőkkel a kiszámítható eredmények és költséghatékonyság jegyében megkísérlem velük a sebészi varrattechnikák átismétlését vagy éppen egyes, már alkalmazott technikák javítását.

Prof.Dr.Dr. Oberna Ferenc c. egyetemi tanár

OrszágosOnkológiai Intézet
Fej-nyak Daganatok Multidiszciplináris Központ

Dr. ZÖLD GÁBOR

fog- és szájbetegségek szakorvosa, Relax Dent Budapest

Dr. MÜHL ATTILA

magánfogorvos, parodontológia, orális implantológia, dentoalveolaris sebészet és fogpótlástan szakorvosa

Rezektív alapokra helyezett rehabilitáció az implantológiában

Nagy kiterjedésű teljes foghiányok resectív alapon nyugvó helyreállítása totális implantációval. 4/6 implantátumon elhorganyzott rögzített fogpótlás készítésével.

Kedvezmények, ajándékok

Vásárlási kupon

256.000 Ft helyett

138.000Ft

2023.12.31-ig

Az all-on-X eljárások óriási népszerűségre tettek szert az elmúlt években. Népszerűségük rengeteg “páciens csalogató” tulajdonságuknak köszönhető. Természetesen a praxisok is népszerű “termékkel” és sok új pácienssel gazdagodnak az eljárás bevezetésével. Ki ne szeretne kedvezőtlen csontkínálat esetén lehetőleg azonnal gyönyörű és rögzített mosolyt? Azt azonban ne felejtsük, hogy egy végletekig terhelt megoldásról beszélünk, ahol a végletek határainak ismerete elengedhetetlen, ha nem szeretnénk sikertelen eseteket. A kurzus bemutatja a kritikus statikai szabályokat, sebészeti tervezést manuális és navigált eljárásokkal. Modelleken gyakoroljuk az implantátumok behelyezését és megismerkedünk a fenntartható hídprotézisek készítésének formai és odontotechnológiai követelményeivel.

Prof. Dr. ATES PARLAR

az IDEA (Interdiszciplináris Fogászati Oktatási Akadémia) implantológiai és parodontológiai továbbképző és képzési intézet alapítója, a regeneratív parodontológia, a mucogingivális sebészet, az irányított szövetregeneráció, az esztétikai fogászat, a perio-protetikai kapcsolatok, az implantológiai fogászat és az irányított csontregeneráció kutatója

Peri-implantitis and treatment strategies

Special emphasis on regenerative approaches.

  • Learning objectives for peri-implantitis workshop
  • Learn how to diagnose peri-implant diseases
  • Learn the causes of peri-implant diseases
  • Learn how to classify peri-implant bone defects
  • Learn how to develop treatment strategies for affected implants
  • Learn how ro develop supportive care plans for implant patients
  • Practise regenerative approaches for peri-implant defects

Kedvezmények, ajándékok

BIOFILM AND PERI-IMPLANTITIS: TREATMENT STRATEGIES – REGENERATIVE AND RESECTIVE APPROACHES. WORKSHOP.

By the increase of the number of implant dentists and the numbers of the implants placed, the incidance of peri-implantitis cases are increasing as well. Peri-implantitis is defined as the inflammation / infection effecting all the supporting structures of an implant. The first step for the treatment of this condition is the fight agains the biofilm and utilize ant-infective measures. Biofilm is a complex, organized gathering of microorhanizms. It easily developes on nonshedding, hard surfaces in the oral cavity. The two major oral diseases, namely dental caries and periodontal disease are mainly caused by oral biofilm. Treatment strategies toward these diseases should include preventive approaches against biofilm. The essential goal of dentistry is to keep and maintain the teeth and their supporting tissues in a disease –free condition. Without controlling and preventing the development of biofilm in the oral cavity any kind of dental treatment could not be completely successfull in the long term. Biofilm is also the main etiological factor for peri-implant diseases. In this workshop the characteristics of biofilm and its effects on dental implant surrounding structures will be reviewed. Furthermore, corrective dental tretament approaches, especially dental implant treatment will be overviewed from the scope of importance of biofilm control and removal. Once anti-infective stage is accomplished and the infection is eliminated, then the second goal would be to replace the lost supporting structures. The aim is bone regeneration and re-osseointegration. Bone regeneration techniques are used and decontamination of the exposed implant surfaces have to be achieved. These are called the regenerative approaches. However, if the size and the morphology of the bone defect are not favourable for regeneration then the resective approaches may be tried in order to save the implant and to extend the life of the prosthesis. The goal of the resective approach is to create an environment that facilitates more effective biofilm control thus stop the progression of the disease. This could be achieved by smoothening and polishing of the exposed implant surfaces and removing of any unsupporting bony walls that create the defect. In this presentation regenetative and resective approaches for peri-implantitis treatment will be described and discussed. This workshop will also include a practical session. In the hands-on session, participants will excercise surgical and regenerative techniques around peri-implantitis defects on pig jaws, using bone substitutes and barrier membranes.

2023. DECEMBER 2., SZOMBAT

PROGRAMOK, ELŐADÁSOK

szakmai jegy

klinikai rezidens orvosoknak, asszisztenseknek és
fogorvostanhallgatóknak: 39.000 ft

Tartalmazza:

Jóváírás

egyidejű, 2023.12.31-ig történő vásárlása esetén a szimpózium szakmai belépő árát (69.000Ft) jóváírjuk és további 5% kedvezményt adunk a vásárlásra

A Szimpózium vendégei részére a parkolás ingyenes.
Az árak tartalmazzák az ÁFÁ-t.

Prof. Dr. KATALIN NAGY

DDS; Ph.D; DSc.
Full professor
Department of Oral Surgery, Faculty of Dentistry
University of Szeged
President of the Hungarian Dental Association
Co-President of the Hungarian Implantology Association
Secretary of the Hungarian Dental Professional Advisory Committee
Director of Council of European Dentists
Board member of the Education Committee of FDI
Former president of the Hungarian Fulbright Association
Honorary Consul of Colombia

Nóra Vajdovich
CEO
DenTi System Ltd.

Kávészünet a helyszínen

Ebédszünet a helyszínen

Kávészünet a helyszínen

Kávészünet a helyszínen

Prof. Dr.
KATALIN NAGY

MEGNYITÓ

DDS; Ph.D; DSc. Full professor Department of Oral Surgery, Faculty of Dentistry University of Szeged President of the Hungarian Dental Association Co-President of the Hungarian Implantology Association Secretary of the Hungarian Dental Professional Advisory Committee Director of Council of European Dentists Board member of the Education Committee of FDI Former president of the Hungarian Fulbright Association Honorary Consul of Colombia

Habil Dr. JOÓB-FANCSALY ÁRPÁD

Szekcióelnök

MED. HABIL:. IGAZGATÓ HELYETTES, EGYETEMI DOCENS. FOGORVOS. DENTOALVEOLÁRIS SEBÉSZ SZAKORVOS, ORÁLIS IMPLANTOLÓGIA SZAKORVOS

Prof. Dr. VAJDOVICH ISTVÁN

fog-és szájsebész szakorvos, a DenTi System Kft. alapítója, a Csongrád Megyei Kórház Szájsebészeti Osztálya nyugalmazott osztályvezető főorvosa, címzetes egyetemi tanár

Klinikai vizsgálatok eredményeinek ismertetése

Prof. Dr. ATES PARLAR

az IDEA (Interdiszciplináris Fogászati Oktatási Akadémia) implantológiai és parodontológiai továbbképző és képzési intézet alapítója, a regeneratív parodontológia, a mucogingivális sebészet, az irányított szövetregeneráció, az esztétikai fogászat, a perio-protetikai kapcsolatok, az implantológiai fogászat és az irányított csontregeneráció kutatója

Management of soft tissue complications around implants - esthetic and functional aspects

MANAGEMENT OF SOFT TISSUE PROBLEMS AROUND IMPLANTS: Functional and esthetic aspects.

The success of dental implant therapy is no longer based only on initial osseointegration.  Stable hard and soft tissues are the basic prerequisisite for implantological success. On the other hand; patients expect not only the ability to function long term with their restored implants but also to have a reasonable esthetic result.                                                                                                                       

An esthetic implant prosthesis is defined as one that is in harmony with the perioral structures of the patient. The restoration, itself,  should imitate the natural appearance of the missing dental unit(s) in color, form, texture, size, and optical properties.                                                                                       

Mucosa is the superficial  component of the peri-implant tissues. It functions as a protective envelope  for the underlying tissues. Besides this function the appearance of the peri-implant mucosa is important for oral-dental  esthetics. The esthetics of peri-implant tissues, including health, height, volume, color, and contours, must be in harmony with the ones of the surrounding dentition. Changes in health, shape, color and size of the mucosa may jeopardize esthetics and function. 

In some cases of implants placed in esthetic areas of the mouth, conditions develop after implant placement where the implant restoration is no longer pleasing in appearance. Many of such problems occur, because  biological principles are disregarded.  In those cases, the important clinical question is whether or not a soft tissue procedure can restore the esthetic outcome of the restoration. Several soft tissue augmentation procedures are available in terms of increasing the width of peri-implant keratinized mucosa, and gain in soft tissue volume around implants. Gingival grafts and connective tissue grafts are still the gold standard for creating and/or improving the soft tissue around implants.  

The purpose of this lecture is  therefore to address the importance of keratinized tissue around dental implants and also present conventional and novel surgical techniques that are used to enhance  the biological function and esthetics around dental implants.

Curriculum Vitae

Prof. Dr. Ates Parlar

Born in 1958. Graduated from School of Dentistry, University of Ankara in 1982. In 1995 he became University Professor in  periodontology.

He has been to Professor N.P. Lang’s department (University of Bern, Switzerland) in 1991 as a visiting scholar. He has worked in Professor Raul Caffessee’s department (University of Texas, Houston, USA) as a  researcher in 1993.

Professor Parlar’s interest areas include clinical and experimental studies in the field of implant dentistry, esthetic dentistry, regenerative periodontics, mucogingival surgery, perio-prosthetic relations, guided tissue regeneration and guided bone regeneration. 

He has published more than 70 experimental and clinical papers in national and international journals. Dr. Parlar has extensively lectured in national and international congresses: he presented more than 200 lectures, conferences and free papers. He has lectured in USA, France, Italy, Sweden, Azerbaijan, Switzerland, Poland, Egypt, Iran, Spain, Lebanon, Bosnia Herzegovina, Hungary, Israel, Serbia, Cyprus, Holland, Germany, Thailand, Brazil, Mexico, Costa Rica, Ukraine, India, Colombia, China as an invited speaker. He has delivered around 230 master class courses and seminars.

He has received many research awards and grants:

In 1990, he received the “Excellence in Periodontal Research” Award by his presentation titled ‘ Parlar, A., Gazioğlu , O., Oygür,T. Salırlı F., Baloş K. In Vivo Responses of Periodontal LigamentCells to  Different Root Surfaces Treated by Various Methods’  

during  IAP (International Academy of Periodontology )   4th World Congress (1990 Istanbul). 

He is the recipient of the Second Place Poster Exhibition Award during the 1st Congress of European Federation of Periodontology  with his study titled “Parlar, A., Caffesse,R., Rossmann, J.A., Oygür, T., Baloş, K., Nasjleti, C., Ghaffar, K: In Vivo Separation of Periodontal Ligament and Bone Cells. ‘ The First Scientific Meeting of European Society of Periodontology,  EuroPerio1  May 12-15, 1994 Paris France )

The PhD thesis that he conducted won first  place award  during 1st International congress of Esthetic Dentistry Association ‘Çetiner D., Parlar A.:   Comparison of connective tissue grafts versus different resorbable membranes for the treatment of localized gingival recessions.’  September 12-14, 1997.

He received the First Place Poster Award during the Annual Congress of Swiss Society of Periodontology in 2002 with his study titled ‘ Parlar, A.,  Bosshardt, D.D., Ünsal B., Lang N,P., Çetiner D., Haytaç C.: et al.:  New Formation of Periodontal Tissues Around Titanium  Implants.’  32nd Annual Meeting of the Swiss Society of Periodontology,   Bern, Switzerland, September 12-14, 2002.)   

In 2007, he received the first place poster award  during the joint congress of   IAP (International Academy of Periodontology) ve  SSP (Swiss Society of Periodontology)      ‘Ates Parlar, D.D. Bosshardt, D. Çetiner, D, Schafroth, B. Ünsal; C. Haytac, A. Joss, N.P. Lang:  Influence of various surface treatments on reosseointegration  of contaminated implants’  (Ankara/Turkey and Berne/Switzerland) September 2007 Bern, Switzerland                                                                      Finally in 2008 the PhD thesis he has conducted won first place award during 4. ITI Turkish congress in Istanbul (May 3-4 2008) ‘ Eylem Ayhan, Ates Parlar: Comparison of the effects of  enamle martix protein (Emdogain)  and Bio-oss collagen  on bone formation in extraction sockets covered with punch grafts. ‘   The same study received a travel stipend grant  for EAO (European Associaton for Osseointegration) meeting which will be held in Warsaw  September 2008. 

He has been  a delegate in the Workshops of European Academy of Periodontology in 1993, 1996 2001 and 2008. He has been a delegate in the ADEE (Association for Dental Education in Europe) Workshop on Implant Education – Prague 2008. Dr. Parlar  was an ITI member since 1994 and member of ITI Training and Education Committee between  2001 – 2003. Dr. Parlar has participated to ITI Consensus meetings in 2003 and 2008 as a delegate. He has founded the ITI Turkish Section and was the first chairman of ITI Turkish section, he has also served as Education Delegate. He used to be a Borad Member of Education Committee and Chairman’s Committee in ITI (resigned from ITI as of march 2011). 

 

Dr. Parlar has established a continuing education and training  institute for implantology and periodontology IDEA®™  (Interdisciplinary Dental Education Academy).

After 25 years of working Dr. Parlar decided to  retire from his position in University of Gazi. 

Dr. Parlar continues his intensive lecturing both nationally and internationally. Professor Parlar is delivering master’s courses as ImplantMasters®™, PerioMasters®™   under his organization IDEA®™  (Interdisciplinary Dental Education Academy).  He is also practicing dentistry in his clinic: PrimaDent®  

Married and has two daughters.

Dr. MÜHL ATTILA

magánfogorvos, parodontológia, orális implantológia, dentoalveolaris sebészet és fogpótlástan szakorvosa

Implantátumok körüli lágyrész zárás optimalizálása digitális munkamenet segítségével

A Callus rendszerben elérhető komponensek szerepe a modern, individuális fogpótlások készítésében

Mekkora az implantátumok sikeressége? 97% 98%? 100%?

Attól függ, miként definiáljuk a sikert. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy az implantátumok potenciálisan élethosszig elkísérhetik a tulajdonosaikat. Sajnos a valóságban ezt rengeteg tényező befolyásolja. Gyakran magunk rosszul mérjük fel saját eredményességünket is. Az előadás rávilágít több protetikai tényezőre, amik alapjaiban határozzák meg az elkészülő fogpótlások ellenállóképességét és hossszútávú teljesítményét. Elméleti alapok és step-by-step esetbemutatások CALLUS implantációs rendszer alkalmazásával.

Dr. NÉMETH ADÉL

fogorvos, 2023 OTDK 2. helyezett,
Klinikai Központ Fogászati és Szájsebészeti Klinika

Surface chemistry

8. Dékáni Pályamunka absztrakt

10. Szakspecifikus diplomamunka absztrakt

Németh Adél Ágnes (IV) Fogászati és Szájsebészeti Klinika 

Titán ötvözet felszínének fizikai és kémiai változása anodizációs eljárás következtében 

Bevezetés: Az implantáció sikerességének egyik kulcsa, hogy a műgyökér beültetését követően, milyen minőségű lágyszöveti tapadás alakul ki az implantátum elhorgonyzású fogpótlás nyaki része körül. Ez minőségében többnyire elmarad a fogak körül lévő lágyszöveti biológiai lezáráshoz képest, ami a periimplantitis kialakulásának egyik oka. A lágyszöveti tapadás kialakulását elsősorban az implantátum anyagának felületi minősége határozza meg. 

Célkitűzések: Vizsgálatunk célja az implantátum műcsonkként leggyakrabban használt titán ötvözet anodizáció során bekövetkező felületváltozásának tanulmányozása. 

Anyagok és módszerek: esztergált és anodizált Grade 5 Ti6Al4V titán korongok (Denti System ® Kft., Magyarország) felületét vizsgáltuk és hasonlítottuk össze négy féle módszerrel. A korongok átmérője 9 mm, vastagsága 1,5 mm volt. SEM-EDS (scanning electron microscopy) segítségével a korongok morfológiáját vizsgáltuk és elemanalízist végeztünk. XPS (X-ray photoelectron spectroscopy) a felület analitikai összetételét adta meg. AFM (atomic force microscopy) segítségével az érdességet vizsgáltuk és vizualizáltuk a morfológiát, illetve a felület hidrofil-hidrofób jellegét határoztuk meg dinamikus kontaktszög vizsgálattal. 

Eredmények: SEM, AFM mérés bizonyította, hogy szignifikáns különbség van a két minta között mind morfológiában, mind érdességben (Ra). Anodizált felület esetén szemcsés struktúra, míg az esztergált mintánál cirkuláris barázdás szerkezet volt jellemző. Az érdesség szignifikánsan nagyobb az anodizált minták esetében. XPS, EDS megerősítette, hogy mindkét minta fő alkotó eleme Ti6Al4V volt. Az anodizációnak köszönhetően vastagabb TiO2, TiOH réteg alakult ki, a Ti3+ mennyisége csökkent a felületen. Az anodizált mintának hidrofilabb a felülete, mint az esztergáltnak. 

Következtetések: Vizsgálati eredményeink megerősítették, hogy az anodizált minta, alapvető fizikai és kémiai paramétereiben eltér a kezeletlentől. Ezek a változások a szakirodalom alapján a lágyszöveti tapadás szempontjából előnyösnek tekinthetőek. 

Témavezető: Dr. Turzó Kinga – egyetemi docens, Dr. Mühl Attila – szakorvos

Dr. PATONAY LAJOS

főorvos, implantológus, szájsebész

A sinus lifting más szemszögből

A fogászati implantáció céljából elvégzett szinusz liftin – arcöböl emelés – egyre inkább a napi rutinbeavatkozások közé tartozik. Ezen műtétek elvégzésének számtalan módszere ismert. Előadásomban ezeket technikákat szedtem csokorba és mutatom be endoszkóppal készített videofelvételeken, anatómiai képletek és patológiás elváltozások szemléltetésének kíséretében.

Dr. MANDEL IVÁN

fogorvos, parodontológus szakorvos,
Klinikai Központ Fogászati és Szájsebészeti Klinika

Periimplantitis korszerű kezelése

Hitek és tévhitek áttekintése a titán felszínek bakteriális dekontaminációjáról a mechanikai terápiától a gyógyszereken és lézereken át az elektrolízisig

Az egyre nagyobb számban készülő implantációs fogpótlások szükségszerűen emelik az
implantátumok körül kialakuló gyulladásos komplikációk előfordulását is. Bár szeretünk az
implantátumainkra úgy gondolni, mintha „titán fogak” lennének, a peri-implantaris gyulladások az
okok, gyakoriság, lefolyás és kezelésre adott válasz szempontjából jelentősen különböznek a
parodontalis gyulladásoktól.
Bár a titán felszínek bakteriális dekontaminációjára az idők során számos mechanikai és kémiai
módszert, illetve ezek különféle kombinációját kidolgozták, ezek sikeressége messze elmarad a
hasonló parodontalis kezelésekétől és jelenleg nincs is egységesen elfogadott, kanonizált kezelési
stratégia.
A közelmúltban megjelent szisztematikus áttekintő közlemények és klinikai irányelvek nemhogy
eloszlatták volna, hanem inkább növelték a témában a bizonytalanságot. Ez az előadás megkísérli
összefoglalni és értelmezni a jelenlegi ismereteinket a peri-implantitis nem sebészi kezelési
koncepcióit illetően és lefordítani azokat a gyakorló klinikus számára.

Dr. PATONAI ZOLTÁN

dentoalveolaris sebész, fog- és szájbetegségek szakorvosa

Azonnali implantáció, avagy a front sofort implantació kihívásai, buktatói, szépségei

A mai kor kihívásainak és a betegek igényeinek megfelelően igyekszünk a legtöbb szövetet megőrizni a behelyezendő implantátum körül, hogy mind esztétikumában mind funkciójában a legéletszerűbb eredményt érjük el. Ennek során az eltávolításra ítélt fog helyére mind protetikaliag mind sebészetileg a legkedvezőbb helyzetbe kell raknunk az implantátumot, de a cél eléréséhez elengedhetetlen a megfelelő azonnali ideiglenes pótlás elkészítése és szükség szerint a szövetek pótlása is. Ezen lehetőségeket tárgyaljuk néhány eseten keresztül.

Dr. KIVOVICS MÁRTON

Ph.D., egyetemi adjunktus, a Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet Szájsebészeti osztályának főorvosa

Statikusan navigált műtét Callus Pro implantátumokkal, digitális fogászat a virtuális betegkép alapján

A digitális fogászat kortárs megoldásai lehetővé teszik, hogy a betegről készült digitális adatállományok regisztrációjával létrehozzuk a virtuális beteget. Az implantátumok helyzete és angulációja úgy kerül megtervezésre ebben a virtuális térben, hogy azok leginkább szolgálják a készülő fogpótlás esztétikáját és hosszútávú sikerességét. Statikus navigáció esetén a munkafolyamat eredményeképp egy sebészi sablont gyártunk, mely megvezeti az implantátumágy kialakításához, illetve az implantátum beültetéséhez szükséges műszereket, így reprodukáljuk a műtéti tervet a műtéti területen. Az előadásban összefoglaljuk a Callus Pro implantátumokkal rendelkezésre álló statikusan navigált műtéti lehetőségeket.

Dr. NYÁRÁDY ZOLTÁN
MD, DMD,

Ph.D., fogorvos, szájsebész, implantológus

Dinamikus navigáció a fogászati implantológiában

Útmutató a sikeres beavatkozásokhoz

Korszerű eljárások összehasonlítása

A korszerű implantológia sikerességének hosszútávú záloga az implantátumok helyzetének
pontos megtervezése és annak megvalósítása az implantátum behelyezése az ideális pozícióba.
A számítástechnika fejlődésével, nem csak a korszerű képalkotó diagnosztikai eljárások,
hanem a navigációs implantológia is jelentős fejlődésen ment át. A különböző statikus
guide-ok mellett megjelentek a dinamikus navigációs eljárások. Dinamikus navigáció esetén
valós időben tudjuk követni a fúrónk helyzetét a számítógépen megjelenített CBCT-n. Ezen
eljárások segítségével pontosan behelyezhetőek az implantátumok a kívánt pozícióba. A
dinamikus navigáció precizitása és pontossága megegyezik a korszerű, fogakon
elhorgonyzott teljesen navigált 3D nyomtatott sablonok precizitásával és pontosságával.
A dinamikus navigáció indikációs területe széles: fogászati implantáció részleges és teljes
fogatlaság esetén, endodontia és különböző szájsebészeti beavatkozások (rezekció,
gyökéreltávolítás, cystektomia stb.).
Az előadásban a szerző bemutatja a különböző navigációs lehetőségeket, összehasonlítja
azok precizitását, pontosságát. Bemutatja a dinamikus navigáció használatát és
munkamenetét részleges és teljes fogatlanság esetén végzett implantáció esetében.

17:00 Szombat

Kerekasztal beszélgetések

E-poster értékelések, díjkiosztó

Poszter Felhívás a kutató és- tudományos közösségek számára

Beadási határidő:

2023. október 31.

Pincelátogatás

a Törley Pezsgőpincészet és manufaktúrában

Csoportos vezetett látogatás a múzeumban és az érlelő pincében,
2 tétel tradicionális, 2 tétel transvasée, és 1 tétel tartályban erjesztett pezsgő kóstoló.

Péntek esti

BARÁTI VACSORA

a közeli VASMACSKA TERASZ vendéglőben

VARÁZSLATOS HANGULATÚ DUNA-PARTI ÉTTEREM ÉS FRÖCCSKERT

Szombat esti

GÁLAVACSORA

a Francois Díszteremben

Nagy múlttal rendelkező rendezvényhelyszín. Ötvözi a klasszikus és modern építészeti jegyeket, melyek otthonos eleganciát biztosítanak a helynek.

Szállásajánló

Boutique Hotel & Event Center

HARD ROCK HOTEL BUDAPEST

További információ:

1st Callus International Scientific Congress

XV. Denti Symposium

Facebook
LinkedIn
További információ