Keresés
Close this search box.

DentalWorld2024

2024. Október 10-11-12. – Budapest

XXIV. Dental World és egyedi ínyformázás kurzus

Az újdonságaink mellett, idén már egy különleges kurzussal is jelen voltunk a nagyszabású kiállításon. A pénteki “iPhysio – Egyedi ínyformázás” workshop telt házzal zajlott, ahol a résztvevők (orvosok és fogtechnikusok) gyakorlati tudást is szerezhettek a rendszer használatáról.
Facebook
LinkedIn

Innováció és szakmai kapcsolatok

Kiállítási tér

Október 10-12. között Budapesten került megrendezésre a XXIV. Dental World Nemzetközi Fogászati Kiállítás és Konferencia, ahol a Callus Implant Solutions is jelen volt kiállítóként. A Dental World a fogászati szakma egyik legnagyobb eseménye, mely három napon keresztül – a kiállítások mellett, számos szakmai előadást, gyakorlati kurzust és bemutatót foglalt magába.

Cégünk standja a látogatók egyik fő érdeklődési pontja volt, különösen az iPhysio® rendszer bemutatása révén.

Az iPhysio® rendszer egy teljesen új megoldást nyújt a gyógyulás, a lenyomatvétel és az ideiglenes fogpótlás terén. Lehetővé teszi az anatómiai gyógyulást, valamint a természetes fogak emergenciaprofiljának visszaállítását, miközben megőrzi a biológiai teret. A rendszer használata egyszerűbbé és hatékonyabbá teszi az implantációs eljárásokat, hiszen a lenyomatvétel közvetlenül az iPhysio® segítségével történik, anélkül, hogy azt el kellene távolítani.

A workshop szervezője

„iPhysio - Egyedi ínyformázás” Workshop

Kurzus, Hands-on

A pénteki nap folyamán telt házas workshopot szerveztünk “iPhysio® – Egyedi ínyformázás” címmel. A kurzus tematikája magában foglalta az a teljes iPhysio® protokoll bemutatását, valamint az orvos-fogtechnikus közötti együttműködés  folyamatait.

Az előadást Adrien Farizy, a LyraTech manager nyitotta meg, aki ismertette a rendszer elemeit és vállalati hátterét. A fő előadónk Dr. Kivovics Márton egyetemi docens volt, aki részletesen ismertette az iPhysio® előnyeit orvosi szemszögből, míg Pesti Csaba fogtechnikus bemutatta a rendszer protetikai sajátosságait. A kurzust Vér Tamás zárta a DentUpgrade Kft-től, aki a kézi szkenner gyakorlati alkalmazását ismertette az iPhysio rendszerre vetítve.

A workshop hands-on szekciója különleges lehetőséget biztosított a résztvevőknek, hogy saját maguk is kipróbálják az iPhysio® munkafázisait. A gyakorlati rész során mindenki saját eszközzel dolgozhatott, így első kézből tapasztalhatták meg, milyen egyszerű és hatékony a rendszer használata.

A Dental World nem csupán a tudásmegosztás helyszíne volt, hanem lehetőséget biztosított új üzleti kapcsolatok kialakítására is. Cégünk bemutatta jövőbeli fejlesztéseit és termékújdonságait, amelyek tovább erősítik a Callus Implant Solutions szerepét a fogászati implantáció területén. A három nap alatt számos érdeklődővel és szakértővel folytattunk beszélgetéseket, amelyek új lehetőségeket nyitnak meg a jövőbeni együttműködések terén.

A XXIV. Dental World egy különösen sikeres esemény volt, amely során nemcsak bemutathattuk innovatív megoldásainkat, hanem lehetőséget kaptunk arra is, hogy aktívan hozzájáruljunk a fogászati szakma fejlődéséhez. 

Köszönjük minden résztvevőnek, hogy eljöttek workshopunkra és megtekintették standunkat. Várjuk a jövőbeli találkozásokat, és izgatottan nézünk elébe a további fejlesztéseknek.